2011. március 29., kedd

A Harangszó áprilisi első számából

A Fekete-Körös völgye tájegységként első néprajzi kutatója, Györffy István tanulmánysorozata óta szerepel a magyar néprajzi irodalomban. A lap címoldalán Dukrét Géza A Fekete-Körös völgyi magyarság című Györffy-kötetet ismerteti. A segítségnyújtás és elfogadás áldásai – ezzel a címmel jegyzi vezércikkét Csűry István püspök.

Virágvasárnapi áhítatot tartalmaz a Harangszó egyik legrégebbi és legkedveltebb rovata, A lélek csendje, melyet Balázsné Kiss Csilla lelkésznő ír, immár tizenötödik éve.
Koltó második alkalommal kapcsolódott be a Wass Albert olvasómaratonba, melyben idén 42 település vett részt – tudósít Varga Károly. A Református élet rovat másik anyaga a legkisebb váradi gyülekezet – Hegyalja - imaheti alkalmait ismerteti. Bő tíz évre tekint vissza összegző írásában Emődi Tamás, egyházkerületi műszaki előadó, aki a királyhágómelléki református műemléktemplomok megóvását és helyreállítási folyamatát ismerteti.
A Temesvári Egyházmegye éves presbiterkonferenciájáról számol be Megyasszai Júlia a lap Presbiter oldalán. A Mozaik oldalon Orbán Levente jegyzetében amiatt füstölög, hogy tán’ Kazinczy sem értené a magyar fővárosban manapság beszélt szlengmagyart. A Derűs percekben Csohány János anekdotázik, míg a Nepálban szolgáló református missziósok az elrendezett házasságokról írnak.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület gyülekezeti lapja megrendelhető és megvásárolható a lelkészi hivatalokban. A lap a világhálón a harangszo.blogspot.com címen olvasható.

2011. március 28., hétfő

2010. március 4., csütörtök

Presbiteri tisztújítás Szalacson

Presbiteri tisztújítás Szalacson

erdon.ro
2010.03.04

Bihar megye - A napokban Szalacson tartotta az Érmelléki Református Egyházmegye Presbiteri Szövetsége tisztújító közgyűlését. A 36 egyházközség közül mindössze 11 képviseltette magát, további kettő igazoltan hiányzott.

Tizenegy egyházközség képviseltette magát

Az egyházközségekben nemrégiben lezajlott presbiterválasztások után került sor az egyházmegyei presbiteri szövetség tisztújítására. Az egykori református leányiskola épületében, melyet visszaszerzett a szalacsi gyülekezet, Gellért Gyula esperes volt az igehirdető, aki Pál apostolnak a Korinthusbeliekhez írt első leveléből idézett: „Mert Isten munkatársai vagyunk...” Nem csak a lelkészek, de a presbiterek is felelősek a gyülekezet vezetéséért, az istentiszteletekért, a szeretetszolgálatokért, hiszen „ők a gyülekezetek keze, lába, szeme, szíve”, és aki nem szívvel–lélekkel végzi a rábízott munkát, az csak imitálja azt, figyelmeztetett a bihardiószegi lelkipásztor.

Egyharmados részvétel

Utána Botos András helyi tiszteletes köszöntötte a megjelenteket, majd az esperes lajstromozásából kiderült, hogy csupán 11 (Berettyószéplak, Bihardiószeg, Érköbölkút, Érmihályfalva, Érsemjén, Hegyközszentmiklós, Nagyjanka, Kiskereki, Margitta, Ottomány, Szalacs) gyülekezet képviseltette magát összesen 45 lelkésszel, gondnokkal vagy presbiterrel, kettő (Bályok, Szentjobb) igazoltan maradt távol. Hiába a lelkesítő igehirdetés, ha már a választások utáni első közgyűlésen is csak az egyházközségek harmada vesz részt – ezt a munkát komolyabban kellene venni, vélte Kovács Zoltán, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) főgondnoka.

Elnökség és küldöttek

Ezt követően az egyházmegyei presbiteri szövetség elnöki tisztségét hat évig betöltő Nagy Sándor olvasta fel tevékenységi beszámolóját, majd Balázsné Kiss Csilla érmihályfalvi lelkész tartott előadást A biblia tanítása a tiszteletadásról címmel. Rövid szünet után kezdődött a tisztújítás, melynek során elnöknek választották Ványi Attilát (Érsemjén), titkárnak Kéri Attilát (Ottomány), jegyzőnek Nagy Sándort (Érmihályfalva) – alelnök az egyházmegye mindenkori főgondnoka, pillanatnyilag a szentjobbi Czaholi Tibor – és ugyancsak szavaztak a megjelent gyülekezetenként egy–egy küldöttről a KREK április 15.–én tartandó közgyűlésére. Az összejövetel végeztével a szalacsi gyülekezet vendégül is látta a résztvevőket.

Református iskolát indítanának

Nagy Sándor elnöki beszámolójában szó esett templomok és lelkészlakok felújításáról, ravatalozók építéséről, a szórvány segítéséről, illetve arról, hogy a fiatalokat a konfirmálásuk után is meg kell tartani az egyház kötelékében. A témához kapcsolódva Kovács Zoltán, aki a KREK mellett az érmihályfalvi egyházközség főgondnoka is, elmondta, a város reformátusainak vezetői céljuknak tekintik, hogy már szeptembertől beindítsák az egyházi iskolai oktatást, Sass Kálmán nyomdokain haladva. Az első I. osztály terveik szerint a Kerekeskúti iskolában kapna helyet.


2011. március 27., vasárnap

A Harangszó márciusi második számából

Miért adjam a gyermekemet magyar iskolába? A címben feltett kérdést válaszolja meg írásában Varga László, a Harangszó címoldalán. Tavaszvárás címen jegyzi vezércikkét Sándor Lajos. „Bízvást hiszem, hogy Isten azért mutatja meg a nagy természet megújulását, hogy reméljem: van számunkra is megújulási esély testben és lélekben” – fogalmaz a szerző.

Az élesdi gyülekezet idei imahetét foglalja össze a két szerző: Létai István és Ciavoiné Létai Andrea, emellett képriport szemlélteti a belényesi, a fugyivásárhelyi, a pósalakai, a révi és a szalontai imahetek egy-egy alkalmát.
„Az imahét mozgalmas gyülekezeti ünnep” – hangsúlyozza Vetési László, aki olvasmányos riportban eleveníti fel a református szórványban végzett szolgálatainak emlékképeit.
Ernyőszervezetbe tömörültek a diakóniai szolgálatot végző királyhágómelléki alapítványok. A partnerség ünnepélyes megkötéséről a lap Református élet rovata tudósít.
Befejező részéhez érkezett a Harangszó külmissziói riportsorozata, melyben egy Nepálban tartózkodó marosvásárhelyi református házaspár ismerteti missziói szolgálatát. A házaspár áprilistól kezdődően rövid nepáli naplójegyzetekkel jelentkezik a lap hasábjain.
A Bihari Presbiteri Szövetség első alkalommal szervezte meg presbiteri konferenciáját. Az eseményről Tóth Zsigmond, a PSZ sajtóreferense számol be.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület gyülekezeti lapja megrendelhető és megvásárolható a lelkészi hivatalokban. A lap a világhálón a harangszo.blogspot.com címen olvasható.